Úton lenni Oroszországban — kiállítás

Meghívó egy kiállításra!

Az út — síneken, jégháton, ösvényeken Oroszországban
esemény időtartama: 2015. március 07. 15:00 — 2015. március 07. 17:00
Az út — síneken, jégháton, ösvényeken Oroszországban

A kiállítás megtekinthető 2015. május 15-ig.

Úton lenni Oroszországban

Ki ne vágott volna bele hosszabb, rövidebb utakba élete során? Utazunk a szomszéd városba, a fővárosba, külföldre — nyaralni, bevásárolni, rokonokat látogatni. Mindenki tudja, hogy az utazás nem abban a pillanatban kezdődik el, amikor az ember kiteszi a lábát a kapun, és nem akkor fejeződik be, amikor becsukja maga után az ajtót. Az elindulást megelőző készülődés — oroszul a ‘bőrönd hangulat’ -, a megérkezést követő köszöntés, vagy az ajándékok átadása mind-mind része lehet az utazásnak. Az utazás egyszerre lehet nyűg és öröm — de lehet hétköznapi, általános esemény is az életünkben.

Ami számunkra, Magyarországon megszokott és magától értetődő, az Oroszországban korántsem olyan egyszerű. Az oroszországi közúti, vízi és vasúti hálózat a világon a legkiterjedtebbek közé tartozik. A települések közötti óriási távolságok áthidalása sokszor több napos vonatozást, hosszas autózást vagy éppen lánctalpas kétéltű járművekben való zötykölődést igényel. E nehézségek ellenére a távoli, elzárt, sokszor utakkal sem rendelkező településeken az utazás, az úton levés ugyanúgy napi rutinná válhat, mint nálunk. Csak éppen alapos ismeretekkel és készségekkel kell rendelkezniük az utazóknak.

Aki vonaton közlekedik, annak tanácsos tisztában lennie a vonatbeli ismerkedés, társalgás és együttlét szabályaival, tudnia kell, hogy milyen ételeket, italokat tud gyorsan elkészíteni, tisztában kell lennie az útvonallal és a megállókkal, hogy tudja, hol szállhat ki vásárolni ezt-azt. A terepjáróval a tajgába hatoló sofőrnek nemcsak a rögös utat kell jól ismernie, hanem azt is, hogy hol kell letérnie róla, ahogy készségszinten kell tudnia megszerelni az autóját is, még akkor is, ha nem áll ehhez mindig rendelkezésre megfelelő alkatrész és eszköz. Az erdőben gyalog haladó embernek talán még több dologgal kell egyszerre tisztában lennie. A táj, az út állapotának ismerete, az állatok viselkedésében való jártasság mind-mind olyan tudás, amely nemcsak hasznos velejárója az utazásnak, hanem elengedhetetlen előfeltétele is. A sikeres utazás tehát olyan részletekbe menő tudást és helyénvaló viselkedésmintákat kíván, amelyet nem könyvekből és nem az iskolapadban, hanem hosszú évek gyakorlatával sajátítanak el a helyiek.

Az utazás helyváltoztatással jár, amelynek során határokat lépnek át az utazók. Ez nemcsak állam- vagy közigazgatási határ lehet, hanem tájak, ismert és ismeretlen területek közötti határok is. A határok átlépése nemcsak fizikálisan értelmezhető, hanem spirituálisan is. Az utas nemcsak a falu, a megye otthonosságától búcsúzhat el, de azoktól a gazdaszellemektől is, akik egy-egy terület fölött őrködnek. A határátlépés rituáléja ez esetben nem az úti okmányok megmutatásában merül ki, hanem abban, hogy az utazók a szellemek jóváhagyását kívánják megszerezni az utazás idejére.

A határok folyton változnak, egy ember élete során az ismert, otthonosságot jelentő, és a nem ismert, veszélyes területek kiterjedése és elhelyezkedése attól függően vándorol, hogy mely vidékről van első kézből való személyesen megélt ismerete. A hallomásból, elbeszélésből, tévéből ismert területek és utak egy hanti vadász, egy udmurt utas vagy egy jakut sofőr számára nem válnak ismerőssé. A megélt, gyakran bejárt és érzékelt tájakba és környezetekbe azonban szinte belehelyeződnek az utasok, és annak nem a felszínén haladnak, hanem benne. A környezet a mozgásuk, a benne létezésük által változik. Az ember és a környezete utazás közben folyamatosan kommunikál. Az állatok nyomáról, viselkedéséből az út állapotáról mintegy történeteket olvasnak az utazók — az utazókat pedig folytonosan figyeli és számon tartja a környezete. Az ismert területek határa az egyre gyakoribb bejárással szélesedik, az elhagyott utak környezete viszont lassanként beleolvad abba a vad és ismeretlen közegbe, amelybe ha mégis arra vezet az út, át kell lépni.

Az utazás közbeni folytonos interakció a környezettel és a haladás közbeni élménygyűjtés igénye egyben azt is jelenti, hogy az utazónak nem az az egyetlen célja, hogy a kiinduló helyről eljusson a célállomásra, hanem az is, hogy az út közben újra megélje az utat — az érzékszerveivel és spirituálisan érzékelje azt a környezetet, ahol elhalad, és eközben érzelmileg ráhangolódjon az utazásra. A helyesen elvégzett utazás egy kicsit maga lesz a cél. Másképpen fogalmazva egy jól sikerült utazás nemcsak azáltal lesz sikeres, hogy az utas elérte a célját (eljutott valahová), hanem azáltal is, hogy közben jól érezte magát, kapcsolatba került az úttal, és további tapasztalatokat szerzett a környezetéről. Az ilyen utazásokról később jókat lehet beszélni — van mire emlékezni. Úton lenni tehát nemcsak egy átmeneti helyzet, hanem egy állapot is, amely fontos része az oroszországi emberek életének.

A kiállítást létrejöttét támogató kutatási program:
OTKA K81267
«Szimbolikus tájak és etnikus kapcsolatok Oroszországban»

helyszín: Városi Múzeum, Nagyatád (Nagyatád, Széchenyi tér 2.)